Senki ne gondolja, hogy bármi érdemleges történt végül idén, jan-febr hónapokban lement kb 8-9 kiló, amit tartok azóta is, aztán az egész fogyizást elvitte a cica, meg a covid, a sok itthon gubbasztás sok főzéssel és jó kajálásokkal járt, mert a családomat mégsem tarthattam diétán. Szokásom szerint b@sztam tehát az egészre, de legalább konzekvensen trehány vagyok, sose legyen senkinek soha kétsége afelől, hogy fogyózok-e, mert a válasz bármely random időpontokban: NEM.

Persze, az a 8-9 kiló azért a semminél több, de innen már lényegesen jobban kellene tekerni a folytatásért, amihez nem hiányzik más, mint az igazi elszánás, de ez ezer éves sztori, ugye? Innen még 25 kiló a jobbik formám, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával tömöm épp a mogyorós csokit a fejembe.

Azért vannak még fellángolásaim, az egyik ilyen eredménye, hogy megkértem a Szekyt, ugyan küldjön már nekem egy pólót, rajta a szlogennel, aminek ő az atyja, majd ez megihlet, hogy kezdjek valamit magammal és jobb legyek. Szeky szuper példa előttem a kitartásra, az évek óta tartó küzdésre és olyan jól összebarátkoztunk már virtuálisan, tudtam, hogy rá nyugodtan terhelhetem azt, hogy már csak rajta múlik, mi lesz a zsírpárnáimmal (ezt eddig így neki még asszem nem említettem, szia Szeky! :) <3)

Mikor egy eltévedés után meghozta a postás, olyan büszkén vettem fel ezt a pólót, csatlakozva az elszánt életmódváltók táborához, nagyon élem, adom, hogy #jobbleszek.

De most kurvára bajba kerültem több okból is, fogok majd nemsoká mesélni ezekről, egyelőre csak az egyikről, ami olyan, mint mikor nekiszaladsz az üvegajtónak, mert nem veszed észre, hogy ott van. Ugyanaz az üvegajtó, aminek már többször nekimentem az utóbbi 1-2 évben: oké, hogy jobb leszek, de baszki már így is jó vagyok, most akkor mi a pit$a van? 

All bodies are good bodies - vagyis minden test(alkat) szép, jó

Jó, jó, tudom, a túlsúly milyen veszélyekkel jár, de önmagam elfogadásában egy olyan szintre értem, ami nem segít az előremozdulásban: amikor annyian szeretnek így, ahogy vagyok, már nem bírom nem szeretni magam, átestem a bodypositive ló másik oldalára bassszki. Na innen kéne visszamásznom a másikra, ahol nem vagyok olyan jóban magammal és teszek azért, hogy rámjöjjenek azok a 7 évvel ezelőtti 40-42-es ruhák.

Keresem a fogódzókat, egyelőre nincs más, mint hogy nem hozhatok szégyent erre a pólóra.

Azért ha már itt tartunk, Ti hogy viszonyultok a saját testetekhez, fiúk, lányok? Szeretitek? Nem? Miért nem? 

Én szeretem az enyémet. Tele van ÉLETTEL.

Gyorsjelentés az első két hétből, mert akármennyire is erre fogadott mindenki (okkal, még én is), az újévi elhatározást tettek követték és igenis fogyózok becsülettel, baszki! 

Kezdjük gyorsan a lényeggel: két hét alatt 3 kiló ment le, ami a tankönyvek szerint még több is, mint kellene, a türelmemnek viszont olaj a tűzre. Oké, megy, de király! Miért csak ennyi? Miért nem gyorsabban? Miért ingadozik le-fel? Aztán eszembe jut, hogy nem hetekbe telt az se, hogy magamra szedtem ezt a sok extra kilót, tehát megszabadulni se lehet tőle olyan könnyen.

Szóval próbálok, amennyire lehet, türelmes lenni magammal, meg ezzel a 30 felesleges kilóval.

Na, de mi történt január elseje óta?

1. Először is magamra csatoltam a tavaly kapott és azóta porosodó Fitbitemet, hogy ha semmi mást nem, de a napi lépésszámomat méregesse és összekapcsoltam a Yazio nevű alkalmazással, amiben szorgosan számolom az elfogyasztott kalóriákat és vezetem, hogy mit és mennyit eszem, meg egyáltalán a fogyózásomat. Szívből ajánlom, olyan adatbázisa van, hogy beszartok és az utolsó mini ABC-s kaja is benne van név szerint, magyarul.

2. Állandó barátom lett a konyhai digitális mérleg és semmit nem teszek magam elé anélkül, hogy lemérném. Néha már azt is mérem, amit nem én eszek meg.

3. Tartózkodom a fehér cukortól, fehér liszttől és a szokásos gonosz cuccoktól, nem mondom, hogy nem lehetne a körmömre suhintani pálcával, de két hete nem ettem például csokit. Azelőtt naponta többször. 

4. Ha sütök-főzök igyekszem egészségesen elkészíteni. Marci szülinapjára zablisztes, xillittel készült piskótát sütöttem és azt leszámítva, hogy mit szoptam vele, mire torta lett belőle, nagyon finom lett.

5. Rengeteget iszom. Régen komoly problémáim voltak azzal, hogy nagyon keveset ittam, ez mostanra teljesen a helyén. Literes kulacsom van, naponta legalább 3x töltöm tele, plusz kávék, tea, kóla. Tegnap annyi ittam, hogy 5 liter körül feladtam, ami elismerem, már kicsit túlzás, de esküszöm minden korty jólesett. Citrom. A citrom fontos szereplő. A sima víz uncsi. A citromos víz literszámra is izgi.

6. Egyelőre a sportom a séta és ha kevés a napi lépésszám, nem kérdés, hogy lemegyek sétálni, ez most időben kb 45 perc és 3 kilométer.

7. Végre laposabb a hasam. Az ünnepek után brutális telítettséget éreztem, olyan volt, mintha a torkomig érne mindaz, amit karácsony óta ettem, a többi meg lent a hordóban. Borzalmas volt. Ha másért nem, már ezért megérte az elmúlt két hét.

8. Véletlenül megtaláltam az elveszettnek hitt medencecsontomat!!!!! Persze nagyon korán reggelnek kell ehhez lennie és üres hasnak, amit jól behúzok hátamon fekve, de valahol ott az úszógumik alatt még mindig megvan! 

9. Minden nagyon GYORSAN történik. Én nem emlékeztem erre, hogy ez ilyen flottul megy. Elhagyni a rossz dolgokat. Odafigyelni. Méregetni. Kétszer néztem végig a férjem fogyásait kalóriaszámlálással, de azt mondtam mindig: ez a matekozás nekem nem megy. Méregesse dekára a kajákat a fa$7om. Most meg egy nap alatt úgy ráálltam, hogy a legnagyobb örömmel élek a számok bűvöletében. És könnyedén tolok félre boltban vett dolgokal azzal, hogy na ne, széndhidrátcsökkentett pogácsa 330 kcal? Ennyit nem ér, kösznem.

10. A gyomrom 3 nap odafigyelés után a negyedikre összement és ha akarnék se tudnék akkora adagokat megenni, mint eddig. Ha eszem, a fele is elég a korábbiaknak.

A lelkesedésem viszont kicsit megszaladt, a Yazioval belőtt célhoz rendelt napi 1600 kalóriának a közelébe sem érek, átlagosan 1100-1200 kalóriát sikerül összegereblyéznem a nap végére, ami ha tartósan így eszem - nem vezet semmi jóra. Az a durva, hogy két hét után ma vagyok először éhes. Nem érzem, hogy sanyargatnám magam. De tény, hogy 2 napja az esti séta után, az egész nap megevett 600 kalória miatt majdnem eldőltem. 

Amin dolgoznom kell:

1. Ne legyen kalóriadeficit, ha van, akkor se este, szénhidrátokkal akarjam felhozni legalább 1300-ra.

2. Kevesebb vizet inni, ezt mondjuk röhejes leírni, de a napi 5 literrel a mérleg nyelvét (digitális, hülye) felfelé nyomom.

3. Többet mozogni. Oké, hogy kaja 80, mozgás 20%, de tisztában vagyok annak a 20-nak a jelentőségével, emlékszem sok éve milyen sokat számított az a heti 2 spinning. Most leginkább a kevés szabadidő akadályoz, terembe nem jutok el, így marad a környéken az esti séta. Ebből kell több.

Tudom, ez hülyeség, de két hét és 3 kiló után már érzem a változtatás előnyeit, ami a blog szempontjából a lehető legrosszabb, hogy még élvezem is. Hogy és miről fogok itt nyafogni, ha ez így megy?

Pont úgy haladt tavaly a fogyókúra, ahogy ez a blog basszameg, SEHOGY! A január elsejei szent fogadalmam pont ugyanoda torkollt, mint évek óta a többi és a szokásos dátumhoz kötős fogadkozások, szartam bele! Pedig év elejére kitaláltam magamnak egy szuperfontos és szupertitkos motivációt, amiről a hónapok során beláttam, hogy nem több, mint lufikergetés és amilyen elszánt voltam, olyan könnyen hagytam kiröppenni a kezeim közül. Az év elején kicsit összekaptam magam, kis odafigyeléssel el is jutottam -5 kilóig, de nem részletezném, hogy az első kiadósabb húsvéti kalácsos zabálással hogy sikerült széttiporni ezt, aztán hosszas stagnálás jött, ülőmunka, csoki, süti, semmi mozgás, majd a karácsonyi családlátogatások eredménye rosszabb évzárás, mint kezdés, már ami a kilókat illeti. 

De nem lehetek ilyen negatív, baszki!

Az elmúlt fél évemben tovább erősödött bennem az önelfogadásom, ami nem nagyon segített a fogyásban. Olyan jól esett, hogy az emberek engem így szeretnek, hogy azon vettem észre magam, hogy már én is szeretem magam ebben a bálna testben.

De várjunk csak! Azért annyira mégsem...

Az év végére csak összeadódott pár gondolat a fejemben.

• Hogy az időnként fájós derekamnak jobb lenne, ha nem lenne ez az extra terhelés.
• Hogy a férjem szüleinél ott az a sok 42-es méretű cuccom, milyen fasza lenne megint azokat hordani!
• Hogy ha valamennyi lemegy, akkor már nem lesz talán olyan utálatos gondolat a futás, akarok én is sportolni!
• Hogy valójában annyi jó egészséges kaja van, amit ki lehetne próbálni, minek eszem ennyi szart?

A január elseje persze pont úgy jön kapóra, hogy arcbatolulósan akarja tőlem ezt az egész nekiszaladást, már megint és ma is úgy keltem fel, mint olyan sok korábbi január elsején: na majd idén, majd most TÉNYLEG megint lefogyok baszki!!!

Egyelőre óvatos léptekkel emberelem magam és a kalóriaszámlálással próbálkozom, ami Petinél már többször látványos eredményeket hozott. Kiiktatom a rossz szénhidrátokat, aztán letolom a seggem a rekortán pályára, egyelőre csak sétálni. Esetleg ha időben összejön. időnként spinning. Később kocogás, futás, de ahhoz előbb kell legalább egy első mínusz 15kg.

Most nagyon szar formában vagyok, az egészségem rendben, de félek, hogy hagytam úgy elúszni a hajót, hogy ha sikerül is leadni ezt a 30 kilót, nem tud már olyan jól sikerülni, mint 2013-ban és a tokám a bokámig ér majd, lógós marad a hasam és a karomon a bőr sem húzódik vissza elegántosan. De ezen még ráérek tipródni később.

BUÉK mindenkinek, sokan hiányolták tavaly a Nyafogóst, idén igyekszem aktívabb és fegyelmezettebb lenni, meg lehetőleg eredményeket is felmutatni. 

Addig is, hogy tudjunk majd mihez viszonyítani, pár kép 2019-ből:

 Agusztusban a Szigetre menet küldöm Nikkinek az outfitet.

Senkinek nem kívánom a méreteimet!

Itt a kisebbik gyerekünket szoktatom épp oviba ősszel. Gyorsan beilleszkedtem! A fiókban talált sapka a test adottságaimhoz passzoló darab.

Annak örül a hülyegyerek, hogy jól passzol a fülbevalója a nadrágjához.

Jobban tenné, ha a fogyózáson járna az esze.

TokeletesProfilkep2019.jpg

Elég arcpirító belegondolni, hogy megint elvesztegettem egy teljes évet, jó, ha volt két nekifutásom, valamikor februárban és ősszel, az előbbi még kecsegtetett is némi sikerrel, konditerem, személyi edző, de pár hét után valahogy elfogyott a lelkesedés, az őszi meg totális szalmaláng volt. A lehető legrosszabb filozófiát választva ráálltam a "majd a következő hónapban kezdem" trackre és így nem lett semmi tavaly sem a fogyókúrából és az életmódváltásból. 

via GIPHY

Két szörnyű, ha lehet még hátráltatóbb tényező is felmerült az év során: az egyik, és ez elő is jött a korábbi posztokban, kezdtem belecsúszni abba, hogy én így 40 felé közeledve jó vagyok így is, szeretem azért magam így is, mi a francnak változtassak? De rájöttem, hogy ez baromság, kurvára nem szeretem valójában így. Aztán év vége felé elkezdtem azon kapni magam, hogy elkezdtem titokban enni, nem mennyiségeket, inkább csak a szokásos csokit, nasit, direkt akkor, amikor senki nem lát, de ezt viszonylag gyorsan felismertem és lecsavartam magamnak azt a képzeletbeli nagypofont. Ha másra nem, erre jók a TLC-s fogyis műsorok: ott is csomóan zabáltak stikában és csak úgy röppentek fel a tíz-húszkilók. Ezzel gyorsan leálltam, mert ez is fejben dől el.

A kedvenc képem 2018-ban a kismillió fogyis képből a neten.

Amiről nem készült azóta bejegyzés, az év utolsó felében találkoztam endokrinológussal, aki egy alapos vérvizsgálatra küldött, aminek az eredménye amennyire megnyugtató, annyira nem adott semmi fogódzót: a pajzsmirigyem, a hormonjaim, a cukrom teljesen rendben, tulajdonképp az van, amit eddig is tudtam: ha helyesen táplálkoznék, ne adj' Isten mozognék, akkor nem lennék ilyen dagadt. 

Az idei év legnagyobb sikere mindezekkel együtt, hogy a folyamatos helytelen evés és kevés mozgás ellenére nem híztam tovább az előző évhez képest, de ezért nem fogom megveregetni a saját vállam, sőt.

Na de január 1 van, a legtökéletesebb időpont a változtatásra és a fogadalom idén roppant egyszerű: most már aztán tényleg lefogyok bazmeg! De tényleg. 

Ebben a posztban a saját kudarcaim helyét átadnám mások sikereinek, akiket csodálattal követek átváltozásukban.

Itt van mindjárt Szekeres Gábor Szeky, akinek a blogjára, a pluszminuszszázra Eszter barátnőm hívta fel a figyelmem úgy egy éve és azóta figyelemmel kísérem átalakulását. Szeky másfél éve 220 kilóról indult és mostanra 65 kilóval kevesebb. Fantasztikus kitartással edz, az insta storyk láttán néha el se hiszem, hogy képes felkelni hajnalban, hogy menjen a mostanra második otthonul szolgáló győri tornaterembe, ahol egy személyi edző segíti. Nagyon inspiráló, amit csinál és a #jobbleszek hashteg minden nap arra emlékeztet, hogy csak elszánás kérdése az egész. Ha valaki, ő biztosan jobb lesz, már most az vagy Szeky, hajrá! :)

Szeky, a pluszminuszszáz blog szerzője aktuális ilyen voltam-ilyen vagyok most fotója

A másik Lippije, akivel 20 éve találkoztam először és bár barátságunk jobbára virtuális, azóta is szemmel tartjuk egymás sorsának alakulását. Lippi életmódváltása 2016-ban kezdődött, amikor cukorbetegséget diagnosztizáltak nála és nem volt kérdés: diétázni kell. Utána már csak szaladtak a hónapok és azt láttam, Lippi is mindig szalad, kezdte a kocogással, mostanra maratonokat fut, nem is tudom, van-e verseny, amit kihagy, közben jótékonykodik és ami szívbemarkoló élmény volt, év közben elmesélte követőinek, barátainak, hogy a felszín alatt a legkomolyabb motiváció a helyes életmódra egy komoly daganatos megbetegedés. Nagydarab srácból két év alatt egy tudatos sportember lett, egy harcos, aki legyőzte a betegségeit és a legjobb úton jár, belőle is nap mind nap erőt meríthetek. Blogját a runandroll.lippije.hu oldalon követhetitek, hajrá Lippikém!

Lippi 2016-ban (és előtte), illetve most. Le a kalappal!

A harmadik, aki pedig a hozzám legközelebb álló példakép a férjem, Peti, aki egy ponton elhatározta magát tavaly nyár végén és a tettek mezejére lépett augusztus végén. Nagyon hosszú ideje beszéltünk arról, hogy ideje változtatnunk, csak míg én csak a számat tépem, ő megmutatta az elmúlt 4 hónapban, hogy kis odafigyeléssel és önfegyelemmel fogyhatunk akkor is, ha nagyjából ugyanazt esszük, mint eddig, csak mértékkel és persze lehetőleg a rossz szénhidrátok elhagyásával. Rajta keresztül látom, hogy milyen az, amikor a gyakorlatban is jól működik a kalóriaszámlálás és hogy nem kell éhezni sem, csak egy kis elhatározás, mértékletesség kell a sikerhez. Esküszöm, nem éheztetem!:) Így lett 4 hónap alatt 17 kilóval könnyebb és nagyon büszke vagyok rá! <3 

Peti 2018 áprilisában és december végén. Látványos, igaz? Jó lesz, ha felkötöm a gatyámat! :)

Nem kell tehát a lakásból sem kilépnem, ha inspirációra vágyom, de hosszan sorolhatnám még a szuper eredményeket, amiket időről-időre alkalmam van figyelemmel kísérni az elmúlt 1-2 évben. Most már itt az idő, hogy én is bebizonyítsam magamnak, meg tudom csinálni másodszor is. Nincs több fogadalmam erre az évre, csak az a 30 kiló mínusz és ma kezdődik, hogy végre teszek is valamit érte

Az én testem az egy olyan kibaszott templom, amit ha rombolni próbálok is csak épül szorgosan felfele, így történt, hogy a kalóriaszámlálással kalkulált napi kcal alatt maradva is másnap reggelre fél kilóval nehezebb vagyok, mint tegnap, #ÉLETEM bazmeg.

via GIPHY

Először is, egy dekát se fogytam, hovatovább a helyzet tovább romlott, de ahogy az lenni szokott, mindig találtam okot arra, hogy elodázzam a fogyókúrát. Pedig egészen jól alakultak egy darabig a dolgok, pár hónapig vega voltam, de rájöttem, hogy hosszútávon nem tudom fenntartani azt az életmódot (nyugi, MINDENRE van magyarázatom, mindenre IS!), még utána is volt bennem egy darabig lelkesedés február-márciusban, edzeni jártam, személyi edzőm volt, diétás tervem, minden, ami kellhet ahhoz, hogy fogyjak.

Aztán ahogy már olyan sokszor, most is elengedtem a dolgot. Nem mintha elkezdtem volna elfogadni így magam, de tény, hogy egy kicsit eltesszhalidéjesedtem. (Tess Holliday egy plus-size modell, aki nagyon nagydarab, mégis boldog így és szereti magát, róla már írtam korábban.) Elkezdett dolgozni bennem a gondolat, hogy talán nekem nem is kellene másmilyennek lennem, emlékszem, mikor 30 kilót fogytam, sokan keresték a duci lányt, aki azelőtt voltam. Sokszor még én is, de persze akkor gyorsan elhessegettem ezt azzal, hogy fel tudtam venni valamit a 42-es konfekcióból az 50 helyett. Szóval hónapok teltek el megint úgy, hogy nem éreztem sürgetőnek a fogyózást. Jó ez így. Nem is vagyok olyan dagadt. Férjem szeret, mindenki szeret, én miért ne szeretném így magam? 

via GIPHY 

De sokként ért a felismerés, mikor augusztusban hazatérve a maratoni nyaralásokból a remélt "nyáron úgyis fogyok, sok zöldség, gyümölcs" ellenére további 3 kilóval voltam nehezebb, mint a nyár elején, na itt már komolyan fontolgattam, hogy beleverem elkezdek valamit, mert ez nem állapot. A jelenlegi súlyom még akkor sem volt jellemző rám, amikor a huszas éveimben jártam, ezek már olyan magasságok, amiket szögmérővel meg körzővel kell elmagyarázni.

via GIPHY

A szeptember alkalmasnak mutatkozott a kismilliomodik újrakezdésre, és ha már csináljuk, akkor csináljuk durván alapon, egy 5 napos Steinberger léböjtkúrával kezdtem, melynek hozzávalói (öt üveg különböző ízű zöldség- és gyümölcslé egy dobozban) már tavasz óta porosodott a sufniban, arra várva, hogy mikor iszom meg őket. Hát most megittam. Ez a hét nem a fogyásról szól, hanem az erőpróbáról, felmérendő, hogy a kitartás, az önfegyelem, melynek annyira nagyon híján vagyok, hogy elkezdeni se tudok egy fogyókúrát, beigazolódjon: megvan bennem. Kitaláltátok, mi? Persze, nincs, vagy nem annyira, mint kellene.

A kúra lényege, hogy napi 5x 1,5 dl-t kell meginni a meghatározott sorrendű levekből és egész héten csak rozskenyeret lehet enni, semmi mást. Vízivás napi 3-4 liter. A hétfő és a kedd még jól ment, simán bírtam evés nélkül, viszont olyan kegyetlen fejfájással küzdöttem, hogy csak Panadollal bírtam. Az energiaszintem két napig a béka segge alatt volt, általában éjfélig ébren vagyok, hétfőn már fél 9-kor úgy aludtam, mint akit szívlapáttal agyonvertek. Zombiként végigtengtem a keddet, szerdán már muszáj volt kávét innom és vacsoráznom valamit, mert addigra a rozskenyér gondolatától is rosszul voltam és csillagokat láttam. Csütörtökön zöldséglevest ettem, aztán nem is tudom, ami épp szembejött, mentségemre, mindenből csak falatokat és kerülve a cukrot, széndhidrátot. Azért persze leszaladt 3 kiló, ami nem hiányzik, van még így is bőven. A szélsőséges diétáktól ezentúl is tartózkodom, ez biztos.

Amire az egész nagyon jó volt, kicsit helyretette a vízivási szokásaimat, amire eddig nem lehettem nagyon büszke a napi másfél-két litereimmel. Kedd volt asszem a csúcs, amikor reggeltől estig 4 és fél liter vizet + a 7,5 deci levet megittam, ami barátok közt is több, mint 5 liter folyadék. Persze folyton pisilni jártam, de ez nem új, amúgy is folyton pisilni járok.

Következő lépés, hogy innen úgy folytassam, hogy helyes csapásirányra lépjek, tudjak nemet mondani a cukornak, meg a szénhidrátnak és egészséges dolgokat egyek és elkezdjek megint valamit mozogni. Mostanra közel 35 kilóra vagyok attól, amit el kellene érni és tudom, hogy a fogyáshoz nem elég olyan műsorokat néznem, amiben túlsúlyos amerikai nőkön végeznek gyomorbypass-műtéteket, mert ettől én még kövér maradok. Úgyhogy nem marad más hátra, vége a kurva kifogásoknak, életmódot váltok!

Itt épp egy nyári fesztiválon táplálkozom helytelenül júliusban

A múltkori lelkes sportos bejegyzésem után kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy két gyerek mellett MINDIG közbejön valami, ami miatt nem jutok el edzésre, a bérletem úgy fog lejárni, hogy 5-ből 2x voltam, ami elég szomorú (tudom, kifogás, nyafogás, de tényleg így van!). Ennek ellenére elég sok minden történt.

De mielőtt eredményekről hencegek, még sosem volt szó a matekról, ami elég fontos része a fogyózásnak, de ezt szeretem történetiségében mesélni, mert hát aki ismer tudja, voltam én már nagy, kisebb, egészen csinos, aztán megint nagy, de főleg általában mióta az eszemet tudom: KURVANAGY. Nincsenek erre jó szinonimák, igazából bármelyiket nézzük, olyan szánalmasan hangzik, és én amúgy sem szégyellem a mocskos számat, úgyhogy maradnék ennél definitíve.

A gyermekkori emlékeim közül markánsan az agyamba égett az, hogy ovis koromban volt egy téli kezeslábas overálom, aminek a zippzárja mindig szétnyílt a hasamon és ez nagyon megviselt. Asszem valahol itt kezdett el zavarni a súlyom, számszakilag tehát legalább 34-35 éve vagyok emiatt lelki nyomorék. Mutatnám egyik kedvenc kisiskolás képemet, ahol a mint dagadt pillangó mutatkozom egy iskolai farsangon és ahogy a fotó is visszaadja, épp zabálok.

(A szárnyaimat és a fejemen a kis szarvaimat apukám sk. készítette, erre azóta is büszke vagyok, de hogy a harisnyára húzott tornabugyi miért tűnt jó ötletnek ebben a szettben, nem tudom, de mindegy is. Mielőtt valaki azt hinné, így is sikerült becsávóznom, el kell keserítenem mindenkit, az ott Kari tesóm.)

Kisikolás koromban sem voltam vékony, de ezek az évek valahogy elmúltak, ahogy nőttem felfelé, úgy talán kicsit karcsúbb lettem, az utolsó emlékem, ahol arányosnak láttam magam, az valahol 13-14 éves koromban történt, ha minden így marad, akkor ma is elégedett volnék magammal. Akkor voltam 74 kiló, itt asszem 14 vagyok és ábrándosan szerelmes a géplakatostanonc Pityuba.

De nem így lett, az általános iskolai évek lezárultával rohamos hízásnak indultam, két év alatt 20 kilót szedtem fel, ettől annyira megijedtünk, hogy egészen Budapestig szaladtunk mindenféle kivizsgálásokra, ahol aztán kiderült, hogy a tinilánynak semmi baja nincs, azon kívül, hogy szeret enni, lehetőleg sokat enni és mentünk vissza a faluba isten hírével, diétás tanácsokkal. Mit mondjak, b*sztam rá. A középiskolás éveim alatt teljesen eldurvult a helyzet.

Ez a kép 16 évesen készült, épp szerelmemmel Kovács Ákossal vagyok intim közelségben (mindvégig titokban tartottuk a kapcsit, ezért nem láttátok az Ifjúsági Magazinban a cikkeket), sorry for quality.

Sokáig az ezekben az években elért súlyom volt a rekord, kapaszkodsz, a 18. születésnapomkor 114 kilót nyomtam, na akkor tényleg NAGYON NAGY voltam.  Ekkora nagy, a mellettem álló réveteg tekintetű arcú férfi Édesapukám, biztos előző nap éjszakás volt. Én csak vigyorgok a telihold méretű arcommal.

Nem emlékszem, hogy valaha is nagyon sikeres diétát folytattam volna ezekben az időkben, de valahogy kisebb lettem és az egyetemi évek alatt, után, 95-100 kiló körül mozoghattam. De azért én mindig fogyóztam, amióta az eszemet tudom. Amit biztosan többször megpróbáltam, a 90 napos szétválasztós diéta volt, 10-15 kilókat is tudtam vele fogyni, aztán a fogyókúra végeztével rövid idő alatt kamatostul vissza is jött minden. Aztán megfogadtam, hogy ha valamit ezt sose többé, mert a gyümölcsnapok teljesen tönkretettek.

32 évesen, amikor először lettem várandós, 94 kilóról indultam és 112-vel zártam, de a szülés után röviddel visszanyertem az induló súlyomat. Marci születése előtt megfogadtam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, utána csakazértis le fogok fogyni! A fogyózási kedvem relatíve hullámzó volt, ráadásul másfél évig élt Marci anyatejen, így nem volt egyszerű, de két év múlva 30 kilóval kevesebb voltam és maradéktalanul boldog, hogy elértem azt az emlékeimben élő utolsó súlyt, ahol arányosan és jól néztem ki: nem is akartam többet. A hektikusan összejövő sportolás, a szénhidrátmegvonással párosítva működött, szuper jól éreztem magam a bőrömben újra 74 kilósan. Ez a kép 2013 májusában nem minden ok nélkül volt népszerű:

Aztán elég mozgalmas időszak kezdődött az életemben, új szerelemmel, kicsapongásokkal, jó evésekkel, kicsit nem figyeltem oda és 2014-2015 körül már megint 88 kiló voltam, 2016-ban lettem várandós Bercivel és óriási étvágyam volt végig, ami szembejött, azt én felfaltam, szőröstől-bőröstül. 29 kilót szedtem fel, így lettem a 9. hónap végére 117 kiló, amivel megdőlt a kamaszkori rekord, mit mondjak, az ember erre nem büszke és örülhetek, hogy semmi bajom nem volt a terhesség végére azon kívül, hogy akkora lettem, mint Jabba.

A szüléssel persze lement ebből valami, de így is 109 kilóval kezdtem ezt az évet és a sokáig halogatott elhatározás idejére, ami 2017 augusztus végére érett meg, 109.9 kilót logoltam a Noom Coach-csal, ami hát mondjuk ki: HORROR!

Az azóta eltelt idő inkább volt még mindig csak útkeresés, tétovázás, nagy nekifutásokat tettem tönkre visszaesésekkel, mire megtaláltam, hogyan és mit kell tennem. Most már pályán vagyok és hogy mire jutottam, majd elmesélem a következő bejegyzésben.

A rend kedvéért, just for the record, ez alatt a hányaveti szűk 3,5 hónap alatt, némi odafigyeléssel is sikerült már fogynom, de a történet csak most kezdődik igazán.

Fogyás eddig: 6,6 kg

Nyafogás eddig: számolatlanul kurvasok.

Na és az utóbb ígért képek. A bal oldali 2 napja készült itthon, a másik 2012 októberében egy edzés után, fiatalabb ugyan már nem leszek, de ezt a formámat szeretném újra elérni és ha ismét a bűvös 74 kilót célzom, akkor még 29 kilóra vagyok tőle... Megcsinálom, ha addig élek is!

Újabb bejelentkezésem apropója ezúttal sem az, hogy az eredményeimet fitogtassam, ugyanis ROHADTUL NEM FOGYTAM SEMMIT! 

Az elmúlt hetek méla hallgatása nagyjából azt jelenti, hogy a Szent Elhatározást már megint finoman szólva elnagyoltan tartottam be és semmit nem haladtam. Valahol megint elveszett a motiváció, meg becsúszott egy őszi szünet a szülői házban, ami azt eredményezte, hogy ami lassan lement, az vissza is jött kamatostul, így az elmúlt hetekben már sokadszorra kellett újrakezdenem. Az ember gyarló lény, olyan könnyen talál kifogásokat, shit, ez is csak olyan magyaros patópálozás, ejjráérek, bazmeg, mintha nem magamnak akarnám azt a francos fogyást!

De most nem a hiszti a poszt tárgya, hanem hogy breaking news: végre felemeltem a seggemet és elmentem a tornaterembe! Számomra nincs más opció, mint a spinning, úgyhogy nem kérdés, hova vettem jegyet. El tudjátok képzelni a bálnát a bisziklin. Na, pont így nézek ki, de nagyon élvezem, hogy újra tekerek, ráadásul egy hét alatt 3x voltam edzésen és szuper érezni már így az elején is, hogy minden újabb alkalommal egy kicsit még jobban megy. Először lefordulsz a cangáról az első hegymenetnél, legközelebb ugyanez már megy, a második edzésen a második hegynél halsz meg, harmadszor már a jumpokkal is megpróbálkozol, majd a tizediken megy a rendes futás is, és ez kurvára nyomja az adrenalint, wröööömmmmmmmmmmm!

Az első edzés legkellemesebb meglepetése nem az volt, hogy nem haltam meg közben (nem olyan vicces, kurvanehéz ám extra 35 kilóval tekerni!), hanem hogy a véletlen úgy hozta, hogy az edzést Tücsök tartotta, akivel egyébként ugyanabban a feketébenjárós depecses klubnak vagyunk a tagjai, csak még sosem találkoztunk. Így meg aztán öröm volt az újrakezdés és hogy még Bonanza Banzai remix is volt az órán, hát, tudtam, hogy jó helyen vagyok, na! Ha valaha kezdtél már újra sportot, akkor tudod, hogy olyan ez, mintha újra elvesztenéd a szüzességedet, nagyon nem mindegy, milyen az első. Hát nekem jó volt, mármint a spinning ;)

Aztán ahogy kell, itt valami felkapcsolta a lámpákat az antifitness klubban, tikkk, zzzz. Mert jött az érzés, hogy menni kell újra. Úgyhogy mentem újra. Vettem bérletet. Végigizzadtam ismét az edzést, megszenvedtem megint mittomén hány talpgörcsöt (KELL RENDES CIPŐ!) és az első két alkalom után rúgtam volna, ha a fiúm a lábaim közé nyúlt volna, úgy zsibogtak ott lenn a csontjaim, amiket ripityára tört a nyereg. Aztán valahogy mégis jó, na, I <3 spinning!

Valahol itt kell elkapnom a dolgot, innentől nagyon szeretném megoldani a heti 2 spinninget - ehhez jelen felindultságomban bármire hajlandó vagyok - és két otthoni tornázós estét és ha érzem ezek üdvözítő hatásait, akkor már nem kérdés, hogy a kajálásra is odafigyelek.

Vannak néha nagyon keserves napjaim. Irigylem azokat, akiket a mindenféle body transformation hashtag alatt látok instán, dagadt amerikai nők, akik gyomorszűkítő műtét után szupercsinosak lettek, vagy a Tóth Verát itthon, aki mostanra bombanő, pedig nyilván nekik sem olyan egyszerű, nekem viszont orvosilag nem indokolt ilyesmi és amúgy sincs másfél millám egy ilyen kalandra.

Máskor arra gondolok felajánlom a testem valami fittcucc kereskedő/ lefogyasztós guru / plasztikai sebész / tudomány / hentes javára, kezdjen vele amit akar, csináljon belőlem kisebbet. Aztán belenézek a tükörbe és kurvára szánalmasnak látom magam, aki még mindig nem elég fegyelmezett, elszánt, erős, hogy meg tudja csinálni azt, amit egyszer már megcsinált.

Valaki keverjen le egy kurvanagy jószándékú baráti nyaklevest, köszönöm.

Mivel nem készítettem ELŐTTE fotót a fogyi elején - és még most sem késő, lévén, hogy kb sehol nem tartok -, ezért hamarosan jön a mostani állapotról kép, melléteszem majd azt, hogy hova szeretnék eljutni, egy évekkel ezelőtti edzés utáni fotó, lehet készíteni a százas zsepiket, besírtok.

Ezt a cikket ma lökte elém a Facebook és hát bizonyára nem lehet ez véletlen, noha már egy hetes hír: http://hvg.hu/tudomany/20171003_rakos_megbetegedes_daganatos_betegseg

Nem mondom, hogy most azonnal elkezdtem a temetésem szervezését, de elég riasztó, hogy ilyen komoly bajokat okozhat, hogy az ember túlsúlyos. Ráadásul van egy évek óta tartó nagyon kellemetlen jobb deréktáji görcsölésem, aminek az okát - túl a kimerítő urológiai kivizsgálásokon, reumatológiai nyomozásokon, belgyógyászati puhatolózásokon, még mindig nem tudom biztosan. Az én rémálmaimban az lebeg, hogy igazából valami a beleimben nincs rendben - még ha nincsenek is ilyen irányú konkrét panaszaim, tüneteim. A belgyógyász, akivel nemrég beszéltem, azt mondta, az eddigi vizsgálatok alapján kizárható, hogy ezen a területen kellene a kiváltó okot keresni, de azért egy vastagbéltükrözésre életében egyszer mindenkinek el kellene mennie, szóval ha gondolom... Hát, mondtam, hogy ezt egyelőre skippelném, mert a közhiedelem szerint ez az, amitől még meglett férfiemberek és besírnak, és ennyire még én sem vagyok hipochonder. Akkor inkább elhiszem, hogy a kezdődő porckorongsérv miatt fáj.

Fogyás: nulla :\

Nyafogás: kurvasok!

Most annyira összecsapott a minden is a fejem felett <magyarázkodós süketelés következik>, hogy az utóbbi napok megint nem arról szóltak, hogy az egészséges életmódra koncentráljak. Nagyon fáradt vagyok, nagyon keveset alszom, néha azt se tudom, merre van az előre. A kicsi gyerekünk olyan gyakran ébreszt fel éjszakánként, hogy már nem emlékszem, mikor aludtam utoljára egyben 3-4 órát. Tegnap Peti elutazott a UK-be, de mikor reggel felkeltem, ha valaki megkérdezte volna, hogy Londonban van, vagy Edinburghben, nem tudtam volna megmondani ... Csak azt, hogy tudom, 2-2 napot tölt itt is, ott is. Na, ennyit erről, most én menedzselem a gyerekeket, a nagyobbiknak fontos iskolai előadása lesz csütörtökön, úgyhogy arra koncentrálunk, nem érek rá fogyni, vágási?!

Mostanában sok olyan fotót nézek, ami 2012 végén, 2013-ban készült rólam és sajnos ettől még nem lehet fogyni, hiába koncentrálok, cserébe keservesen nyervogok magamban, hogy miért nem tudtam azt megtartani és hogy milyen bazimessze vagyok attók, hogy újra olyan legyek.

Az irodában (mindig, mindegyikben, amiben valaha ültem, de most a jelenlegi munkahelyemre gondolok) a kollégáim is sokszor hallgatták a nyafogásomat, tavaly tavasszal kedvenc kis kolleginám-barinőm, Nikki készített nekem egy motivációs kis plakátot annak reményében, hogy ez majd elvisz engem egy fitness teremig. Akkor még nem tudta, mert nem volt publikus, hogy várandós vagyok, úgyhogy a plakát azóta is csak azt várja, hogy kitegyem és elkezdjem ezeket mantrázni, na most elővettem és szó szerint szem előtt tartom, ha úgy akarok kinézni, ahogy azon a 2013 tavaszi képen ott a közepén.

Sose voltam olyan jó formában emberemlékezet óta.

Ezzel szemben hogy nézek most ki? Besírok!

...

........

...............

......................

MINT EGY BAZINAGY MICHELIN BABA! Úszógumit köszi nem kérek karácsonyra, van má' így is elég! :\

Valójában a férjemnek kellene életmódblogot írnia, mert velem ellentétben ő szépen halad, pedig nem csinál többet, mint odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik. Nekem már megint azzal kell szembesülnöm (hú, de meglepő!), hogy ha nincs rend, fegyelem, szigorúság, akkor a mérleg azonnal visszabillen felfelé és ami azt illeti, ez kurvára nyomorúságos helyzet, ami azt jelenti, hogy csak akkor tudok tartós eredményt elérni a fogyásban, ha lemondok egy csomó mindenről. Hát ez fuck! Pár napja a fiúk a kedvenc krémesemmel állítottak haza, aznap hősiesen nemet mondtam a csábításra, de aztán nem bírtam magammal és másnap megettem, este. Hagytam volna megromlani? Reggelre majdnem egy kilót fogytam, gondoltam akkor ez elég jó módszer lesz, de sajnos tegnapról mára ugyanez már nem működött, úgyhogy jobb lesz visszafognom az arcomat.

Az ebédjeimre viszont nagyon jó megoldást jelentenek az Egészségkonyha házhozjövős kajái, amikben nincs cukor, meg adalékanyagok, széles a választék és nagyon finomak! Csak az anyjához/apjához meg az anyósához/apósához ne menjen haza hétvégére az ember, mert akkor persze borul minden és amit hétközben lefaragsz, azt ott visszaszeded. De a szülői házakban a legendás jóltartásnak nagyon nehéz ellenállni. Cserébe mondjuk nem kéne krémest zabálnom hétközben.

Sport azóta: semmi.

Súlyvesztés továbbra is csak nyomi 3,9 kiló.

Egy helyben toporgok bazzeg, na de majd most! (mindig holnap, persze)

Jövő hétvégén disznótoros kolbászfesztivál lesz a Vasúttörténeti Parkban, gondoltuk szervezünk egy osztálykirándulást az akácos kisbandánknak, Sch Norbert is valami olyasmi tanít, hogy ehetsz vacsira is csatakos csülökpörköltet, ha nem maszatolod össze a tányért mellette krumplival.

Fú, nagyon éhes lettem :(

* A képen a világmindenség, meg a minden legfinomabb francia krémese látható, a lelőhely a XI. kerületben van, szívesen elviszek bárkit, én majd csak nézem, ahogy esztek, fogyókúrázok, boccssss.