Senki ne gondolja, hogy bármi érdemleges történt végül idén, jan-febr hónapokban lement kb 8-9 kiló, amit tartok azóta is, aztán az egész fogyizást elvitte a cica, meg a covid, a sok itthon gubbasztás sok főzéssel és jó kajálásokkal járt, mert a családomat mégsem tarthattam diétán. Szokásom szerint b@sztam tehát az egészre, de legalább konzekvensen trehány vagyok, sose legyen senkinek soha kétsége afelől, hogy fogyózok-e, mert a válasz bármely random időpontokban: NEM.

Persze, az a 8-9 kiló azért a semminél több, de innen már lényegesen jobban kellene tekerni a folytatásért, amihez nem hiányzik más, mint az igazi elszánás, de ez ezer éves sztori, ugye? Innen még 25 kiló a jobbik formám, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával tömöm épp a mogyorós csokit a fejembe.

Azért vannak még fellángolásaim, az egyik ilyen eredménye, hogy megkértem a Szekyt, ugyan küldjön már nekem egy pólót, rajta a szlogennel, aminek ő az atyja, majd ez megihlet, hogy kezdjek valamit magammal és jobb legyek. Szeky szuper példa előttem a kitartásra, az évek óta tartó küzdésre és olyan jól összebarátkoztunk már virtuálisan, tudtam, hogy rá nyugodtan terhelhetem azt, hogy már csak rajta múlik, mi lesz a zsírpárnáimmal (ezt eddig így neki még asszem nem említettem, szia Szeky! :) <3)

Mikor egy eltévedés után meghozta a postás, olyan büszkén vettem fel ezt a pólót, csatlakozva az elszánt életmódváltók táborához, nagyon élem, adom, hogy #jobbleszek.

De most kurvára bajba kerültem több okból is, fogok majd nemsoká mesélni ezekről, egyelőre csak az egyikről, ami olyan, mint mikor nekiszaladsz az üvegajtónak, mert nem veszed észre, hogy ott van. Ugyanaz az üvegajtó, aminek már többször nekimentem az utóbbi 1-2 évben: oké, hogy jobb leszek, de baszki már így is jó vagyok, most akkor mi a pit$a van? 

All bodies are good bodies - vagyis minden test(alkat) szép, jó

Jó, jó, tudom, a túlsúly milyen veszélyekkel jár, de önmagam elfogadásában egy olyan szintre értem, ami nem segít az előremozdulásban: amikor annyian szeretnek így, ahogy vagyok, már nem bírom nem szeretni magam, átestem a bodypositive ló másik oldalára bassszki. Na innen kéne visszamásznom a másikra, ahol nem vagyok olyan jóban magammal és teszek azért, hogy rámjöjjenek azok a 7 évvel ezelőtti 40-42-es ruhák.

Keresem a fogódzókat, egyelőre nincs más, mint hogy nem hozhatok szégyent erre a pólóra.

Azért ha már itt tartunk, Ti hogy viszonyultok a saját testetekhez, fiúk, lányok? Szeretitek? Nem? Miért nem? 

Én szeretem az enyémet. Tele van ÉLETTEL.